Csakhogy ez volt az első olyan alkalom, hogy nem csak saját magamat sodortam ezzel veszélybe, hanem magunkat is. Igen, megtanultam: minél magasabban vagy, annál nagyobbat eshetsz; egy jó ideje fáj is a seggem emiatt. Még pár közhely: mindenkinek és minden párkapcsolatnak is vannak mélyrepülései. Én most már úgy gondolom, hogy döntés kérdése, melyik kiutat választod. Én úgy döntöttem, hogy - igaz, pár változtatással, - de vele együtt akarok ebből kilábalni. Még mindig félek természtesen, mert még mindig ott a másik út lehetősége; túl sokat beszéltem és gondolkodtam, aggódom amiatt is, hogy azok fognak folyton a fejünk felett lebegni, amiket meggondolatlanul kimondtam. Attól is tartok, hogy az az óriási gyűlölet, amit az apám és családja iránt érzek, befolyásolja majd az érzéseimet vagy a férfiakról, a családról és a házasságról kialakított képemet.
Nem akarom Őt könyöklőnek használni, támasznak, aki levesz egy adag terhet a vállamról, hiába tudom, hogy ez is része egy kapcsolatnak; igazából attól félek, hogy a túl sok gyűlölködés és bizonytalankodás miatt a szerelemből és a szeretetből nem marad majd semmi és csak ki fogom használni a gondoskodását. Megígérte, hogy szólni fog, ha átesem a ló túloldalára, én pedig próbálok bízni abban, hogy sikerül majd talpon maradnom. Nehéz ekkora kétségbeeséssel és gyűlölettel szeretni és adni valaki másnak, de tudom, hogy elég erős vagyok ahhoz, hogy sikerüljön. Nyilván ami nem megy, azt nem fogom erőltetni, de az a nagy helyzet, hogy az ember több mindenre képes, ha szeret és közel engedett magához valakit, mint gondolná.
Azt hiszem, tévedtem. Úgy gondoltam, hogy a mi kapcsolatunk mély és nagyon komoly, pedig most érkeztünk még csak az első fordulóponthoz. A rózsaszín köd leszállt, észrevettük a hétköznapokat is és főleg én berezeltem a változásoktól, attól, hogy Uram atyám, van, ami idegesít benne. Ez nem baj, anyukám is mondta, nem tartana sokáig egy kapcsolat sem, ha amikor rossz passzban vannak a felek, rögtön feladnák. Nagyon sok mindent meg lehet beszélni és lehet, hogy csúnyán hangzik, ugyanakkor teljesen egyértelmű, hogy a kapcsolatok elsősorban kompromisszumon alapulnak. Ez nem azt jelenti, hogy megalkuszom, csak egyszerűen próbálok rájönni, mi a helyes lépés.
Most élem eddigi életem legönállóbb és -ijesztőbb időszakát, még csak most kezdek felnőni, persze, hogy borjúnak érzem magam, ráadásul minden utcasarkon új kapuk vannak. De majd megszokom, az élet megy tovább, hál' istennek nem áll meg velem egy percre sem a világ. Így van rendjén, mindenkinek meg kell birkóznia a saját gondjaival.
Azért, mert ez az első, még nem selejt, viszon azért, mert komoly, még nem mentem hozzá feleségül. Kár, hogy nem lehet az ötödikkel kezdeni, nehéz ez a tapasztalatszerzősdi.
Nehéz az élet, de ki mondta, hogy könnyű lesz?
Published with Blogger-droid v2.0.1
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése