Az új sportom az ejtőernyőzés lett.
Februárban repülőre szálltam, egy hónappal később pedig kiugrottam. Zuhantam három hónapon keresztül, csak zuhantam, elveszítettem önmagam, ugyanis a szerelembe esés - nem hiába nevezik így - ezzel jár. Valamikor nyáron sikerült kiengednem az ernyőmet és onnantól kezdve lebegtem. Minden tökéletes volt.
A föld viszont közeledik, a szerelem változik és beleszól az élet. Nem vettem észre, hogy hat rám a gravitáció, egyszer csak nagyot koppantam és azóta se tudok felállni. Fáj mindenem: a fejem, a lábam, a fenekem. Lehúz engem a rossz, a család, a baj, nem találom a helyem, nem tudok repülni.
A szerelem legnagyobb próbája nem a távolság és nem is az idő, hanem az élet. Ha a szarban is kitart, valóban annyit ér, amennyit mi gondolunk róla, de szerintem az is lehet, hogy csak egyszerűen nem érezzük, hol van a még és a már nem határa. Nem tudom, hogy az újra létezik-e, van, aki azt mondja, igen, de van, aki azt, hogy ha valami visszajön, akkor az soha nem is múlt el. Remélem, rám az utóbbi igaz. :)
Összeszedettebbnek érzem magam. A kezdeti sokk elmúlt, már nincs bennem a mileeszhaazlesz, mert ha az lesz, akkor az van. Ha véget kell vetni, akkor véget kell vetni. Nem kötelező szeretni. Megijesztett a szerelem szabadossága, a sok lehetőség. Eddig baromi egyértelmű volt minden, aztán egyszer csak nem, nem csoda, hogy hirtelen ki akartam farolni a helyzetből.
Még várok. Úgy gondolom, ránk érdemes. Ha hiszem és akarom, lehet ez még jó. Önzőség-e vagy sem, kihasználás-e vagy sem, azt hiszem, jelen pillanatban nem vagyok olyan helyzetben, hogy életem egyetlen biztos támaszától megfosszam saját magam.
Lehet, holnap megint mást fogok gondolni, nem tudom, van rá esély, de legalább már nem érzem azt a kilátástalan pánikot magamban, mint az elején. Megéltem a poklot, életem legfosabb őszi időszakán vagyok - azt hiszem - túl, ennél rosszabb már tényleg nem lehet.
Nem baj, ha változik a szerelem, nem baj, ha mi is változunk. Nem baj, ha baj van, együtt sok mindent meg lehet oldani. Nem baj, ha elszáll a rózsaszín köd, nem baj, ha néha összeveszünk. Nem baj, ha néha idegesít és az sem baj, ha néha én őt. Nem baj, ha sok lesz, nem baj, ha még mindig kevés. Rugalmasak vagyunk és fiatalok. Annyi a lehetőségünk, ahány napunk még hátra van.
Mély levegő beszív,
majd kifúj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése