Ismét kiborulás, de most az Ő részéről. Este, lefekvés előtt elkezdtünk vitázni. Vitáztunk, egyre komolyabban vitáztunk, nem akart engedni, most én sem akartam engedni, míg veszekedés nem lett belőle. Végül kibukott és azt mondta, az ő hibája, hogy elbizonytalanodtam kettőnk jövőjében. Igazság szerint nagyon megkönnyebbültem, hogy végre komolyan bevallotta, hogy nem csak rajtam múlt a dolog. Nekem tényleg az volt az érzésem, mintha csak velem nem stimmelnének a dolgok. Azóta nem feszít a mellkasom, kicsit jobban érzem magam, bár még mindig nem vagyok 100%-os kettőnkkel kapcsolatban. Szeretném, ha megértené, hogy ez komoly, tényleg tennünk kell bizonyos dolgokat, hogy jobb legyen. Szeretném, ha kevésbé lenne negatív, kitartóbb lenne és kevesebbet nyomkodná a telefonját... Ez tényleg nem sok minden...!
Azt mondta, azért tudná könnyen elfogadni, ha azt mondanám, hogy vége, mert tudja, hogy találnék sokkal jobbat, mint ő, mert sokkal jobbat is érdemlek. Ez nekem kifejezetten rosszul esett. Én azt akarom, hogy Ő legyen számomra a legjobb és próbáljon meg számomra a legjobb lenni. Ha ilyen könnyen elengedne, tényleg nem velem lenne a baj. Szeretném, ha kicsit megerőltetné magát, mert most arra van szükségem, hogy megerőltesse magát. Nincsenek olyan nagyon nagy elvárásaim, még most, hogy ilyen rossz passzban van is abszolút teljesíthetőek, és tényleg úgy érzem, hogy én mindent megteszek azért, hogy minden rendben legyen. Olyan jó lenne, ha kicsit többet tudna figyelni rám... Így is mindig elmondom, mit szeretnék, nem lenne olyan nehéz a kedvemben járni...
Félek, tényleg nem lesz jó vége, ha így folytatjuk. Távolodunk egymástól. Vagy lehetséges, hogy csak én érzem így...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése