Nem vagyok a párváltogatás híve. Ez gondolom azért egyértelmű. Én úgy gondolom, előbb-utóbb mindenkiben lehet találni hibát és nincs értelme meg sem próbálni a dolgot, hogy aztán 30 évesen olyan emberek házasodjanak össze, akik a legkevésbé egymásnak valók. Természetesen, ha egy kapcsolat nem működik, nem lehet megbeszélni dolgokat, véget kell vetni neki, tudni kell kilépni belőle, ha úgy hozza az élet. Ha valami nem stimmel, valami hiányzik, valami nem tetszik, és ezeket meg lehet beszélni, lehet rajtuk változtatni, szerintem nincs ok arra, hogy bármelyikőjük is feladja. Ha valami nem működik, azt be kell vallani, nem kifogásokat keresni, vagy nyelni, de minimum az esélyt meg kell adni a változásnak. Mert igenis ha mindketten akarják, helyre lehet hozni a dolgokat.
Pont ezért nem értem, nekem mi a bajom.
Azzal nincs baj, hogy nem veszem észre, ha valami nem tetszik. Mindent meg is beszélünk. Változtatni, na az már döcögősebb, de figyelünk egymás elvárásaira. Nem tudom megfogalmazni, mi az, ami nem tetszene most Benne vagy bennünk. Talán a szociális életünket lehetne felpörgetni, de anyagilag sajnos most nem állunk úgy, hogy ezen tudjunk változtatni. Két dolog idegesít Benne kifejezetten: mindig van valami baja, sokat nyafog, de melyik férfi nem, a másik meg, hogy minden szar, ami ugyanakkor az Ő bája is, mert nagyon jó ízlése van mind zene, mind filmek területén és szeretem, ha valaki igényes arra, amit hallgat és néz. Mondjuk sokszor nem is értem, amit mond, egy komplett popkultúrális utalás az egész gyerek és butának érzem magam mellette. Kicsit néha olyan, mintha nem is lenne közös témánk. Ez mondjuk eddig nem is jutott eszembe.
Elbizonytalanodtam. Ez is normális. Hosszú kapcsolatnál nagyobbak a mélypontok, ráadásul nincs összehasonlítási alapom. Kicsit elvesztettem a jövőképemet, aggódom magamért, értünk, Érte. Csak nem kellene ezen ennyire pánikolni. Ha azon gondolkozom, milyen lenne nélküle, az első pár pillanatban még egész csábítónak is tűnhet a dolog, aztán fél perc álmodozás után rájövök, hogy saját magam ellensége lennék, ha szakítanék vele. Hiszen szeretem. Nem mondom, hogy meghalnék nélküle, nem mondom, hogy ő sem lenne rajtam túl, de azt hiszem, lényegesen jobb páros vagyunk mi annál, hogy ezt feladjam.
Tudom, az mindig gyanús, ha sokat blogolok. Ő is utálja, mert akkor tudja, hogy nincs minden rendben. De örülök, hogy elolvassa a gondolataimat, mert hiába mondok el mindent, néha szókimondóbb és összeszedettebb tudok lenni írásban.
Minden rendben lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése