Az új felsőoktatási törvénnyel rendesen keresztbe húzták a számításaimat. Nem fogok hibáztatni senkit, valahol végül is várható volt. Csak így még az eddigieknél is nehezebb dönteni.
Két lehetőségem van: Budapest vagy Ausztria. Egyértelműen az előbbit szeretném, de megértem, hogy a szüleim az utóbbi mellett kardoskodnak. Lényegesen olcsóbb.
De én mit akarok? Oda menni, ahol Ő van? Nem. Nem erről van szó. Persze, ez is csak egy érv mellette, de - annak ellenére, hogy nem vagyok egy nagy hazafi - én még szeretnék esélyt adni a magyaroknak. Már nem sokáig, de most... Annyira logikus lenne külföldre menni, de úgy utálom az osztrákokat...! Több, mint öt éve tervezem, hogy a fővárosba megyek, eleve magyarral szeretnék tovább menni... Nem tudom, mit kéne tennem, még nem akarok lelépni.
Ijesztő. Döntenem kell a saját életemről. Anyuék nagyon próbálnak befolyásolni, egy hónapja áll a bál idehaza, de nem tudok külföld mellett dönteni... Ha még azt mondanám mondjuk fél év után, hogy nem megy Pest, mégsem jön össze, kimegyek, de erre anya azt mondta, hogy soha nem tudná megbocsátani, ha elhappolnék ennyit az ő pénzéből a semmiért. Patthelyzet. Gyűlölöm, hogy sosem állnak mellém, lehet, már csak a dac is dolgozik bennem. Legfőképpen anya szokta meg, hogy nincs ellenvetés, de most nem akarom lenyelni ezt a békát. El akarok húzni innen a francba, nem fogok itthon maradni és vonatkozgatni a suliba... Diploma után szívesen kimegyek, de akkor már Angliába. Bébiszitterkedek, esetleg felszolgálok... Nem esne nehezemre, sőt! Nem akarok fejes lenni, felelősséget vállalni, milliókat keresni... Nagy szó ez egy olyan lánytól, akinek mindene megvan, gondolom, ha már ez nem így lesz, visszasírom majd ezeket az éveket, de perpillanat jobban örülnék annak, ha egy turiból válogathatnék és a saját lakásomba mehetnék haza, mint annak, hogy a zongorám mellől sipákoljak arról, mennyire utálok itt lenni és várni, hogy elkezdődjön az életem. Ki akarom próbálni magam, egyedül. Rájönni, mire is vagyok valójában képes. Irigylem azokat a talpraesett embereket, akik bármit ki tudnak keverni maguknak, akiknek van merszük lépni. Tudni akarom, hogy tudnék-e ilyen lenni és ha igen, jó lenne-e. Meg akarom nézni Olaszországot, legalább egy fél évet eltölteni valahol Észak-Európában, látni New Yorkot, megnézni Havanna főterét, fürdeni Bali tengerpartján és embereket, más kultúrákat látni, megismerni, tanulni az életről, az értékekről... Más életet akarok. Fogalmam sincs, mi az, amit meg tudnék csinálni. Meg akarom tudni. Nem hatalmat akarok, hanem tapasztalatot! Ki akarom használni az életet, amit kaptam, még ha szenvednem is kell az álmaimért.
Nem kértem, hogy a világra jöhessek, ezt anya is megmondta. Szeretném, ha még egy kicsit támogatnának, hogy elindulhassak. Nem tudom, mi lesz velem, de jobb is. Le kell szoknom a folyamatos tervezgetésről; remélem, kiírtható a jellememből. Nem akarom folyamatos görcsben leélni az életem...
Meg akarom ismerni magam. És ezt itthon szeretném elkezdeni, magyarul, magyar emberekkel. Csak utána jöhet a többi...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése