nehezen tudom elhinni, hogy szerethető vagyok... Tudom, hogy egyáltalán nem szabadna, de sokszor mondok Neki olyanokat, hogy meg sem érdemlem a bizalmát, a szeretetét, az odaadását és a gondoskodását. Hálátlannak érzem magam, pedig nem tudom elképzelni, mit tehetnék még meg érte. Nagyon mély hullámon vagyunk túl, de még mindig nem érzem magam teljesen kinn belőle. Nem akarok ezen agyalni, de akarva-akaratlanul is mindig megfordul a fejemben az, hogy jó-e ez így, hogy valóban így működik-e egy párkapcsolat. Most már megtanultam, hogy tényleg vannak mélypontok egy kapcsolatban, de nem szabad őket túlságosan a szívünkre venni. Én mégis ezt tettem, hát meg is hosszabbítottam ezt az időszakot a három-négyszeresére és csak saját magamat ástam ezzel mélyebbre. Ha akarjuk, bármire képesek vagyunk. Ha akarjuk, megoldhatjuk ezt is. Ha akarjuk, átlendülünk ezen és újra megerősödünk egymás mellett. Nem mondom, hogy nem hiányoznak a rózsaszínködös, még kompromisszummentes idők, amikor a hibák nem idegesítettek, vagy nem érdekeltek...de nem kapaszkodhatok állandóan ebbe. Mert ez - bárki bármit mond - idővel halványul és dolgozni kell azért mind a két félnek, hogy működjenek a dolgok később is. Hanyagolni kell a "mindegy!"-eket, meg a számítógépes játékokat, finoman kell kritizálni és tűrni, ha a másik rossz passzban van. Sajnos egyikünk sem tökéletes, tudni kell együtt élni egymás baromságaival és/vagy változtatni rajtuk valamennyit. Néha úgy érzem, már rég feladtam, csak kapaszkodok, de aztán mély levegőt veszek, becsukom a szemem és magam elé képzelem az őszinte mosolyát; akkor kicsit mindig jobban leszek. Olyan jó lenne bírni, amíg felköltözöm, hogy aztán megbizonyosodhassak afelől, hogy mi tényleg működünk...
Az is eszembe jut néha, hogy nem vagyok-e túl fiatal ahhoz, hogy ennyire komolyan akarjak működtetni egy kapcsolatot, de egyrészről nem lehet elég korán kezdeni, most szerzem életem legfontosabb tapasztalatait e téren, másrészt meg ha valakiért megéri... Mindig elmondom, hát most is, hogy nem fogok ígérni senkinek semmit, de nagyon szeretnék még szeretni tovább és a lehető legjobbá tenni ezt a kapcsolatot. Valahol megnyugtat a tudat, hogy akár fel is adhatom, mint mindenben, ebben is szeretem magamat több oldalról is bebiztosítani, de még nem akarok lelépni. Elég összetett a mi helyzetünk, de egyre jobb. Látnom kell a javuló tendenciát.
Ezt a pár hónapot még ki kell bírnom; ki fogom bírni. Nem akarok belekeseredni, tartanom kell magam. Nincs más választásom. Kell nekem...!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése