Ma beszélgettem az osztályfőnökömmel.
Általában az idegeimre megy, de be kell ismernem, vannak dolgok, amiket nagyon jól lát. Ijesztő, néha mennyire vak, néha pedig mennyire átlát a szitán. Jelen esetben az utóbbi áll fenn.
Azt mondta, látja, hogy kezd kicsúszni az életem a kezeim közül. Látja, hogy nincs velem minden rendben. Feltett nekem néhány teljesen hétköznapi kérdést, de egyikre sem tudtam válaszolni. Nem tudtam megmondani, mit akarok, hogy ki vagyok és hogy hová tartok.
Utána nagyon sokat gondolkodtam.
Rájöttem, hogy fogalmam sincs arról, mit akarok kezdeni az életemmel és nem tudom, milyen helyzetben hogy kéne reagálnom. Nem tudom, mikor mit kell mondani és hogy kell cselekedni. Azt sem tudom igazán, mi jó nekem. Nem tudok semmit az ég egy adta világon. Semmit!
Rengeteg mindent meg tudnék most adni egy szabad évért. Egy olyan évért, amikor azt csinálok, amit akarok, de semmi olyat, amitől a jövőm függne. Ez alatt az egy év alatt csak zenélnék, írnék, utaznék, nevetnék...és helyre tenném az életem. Távol az apámtól, távol a családomtól, távol ettől a várostól, egyes-egyedül.
Borzasztó boldog lennék. Tényleg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése