töltöttünk végre együtt. Kirándultunk, teázgattunk, aludtunk, kutyáztunk, nevettünk. Nagyon jó volt, feltöltött és kicsit elhessegette a rossz gondolataimat.
Nem vagyok, nem vagyunk olyan jó periódusban éppen. Azt kell tudatosítanom, hogy ez normális, előfordul, és megoldható. Az a baj az ilyen mélyrepülésekkel, hogy ilyenkor nem olyan egyértelmű, hogy Vele kell lennem és én ettől bepánikoltam. Mert azt hittem, ez a vég, pedig ezen lehet dolgozni és el is múlhat. Ő egy ideje nagyon igyekszik és nagyon jól esik. Jobban figyelünk egymásra és még mindig sokat beszélgetünk. Az elmúlt időszakban sokat vitatkoztunk, kicsit eltávolodtunk egymástól, de csak meg kell találnunk a visszavezető utat. Úgy gondolom, hogy ha jobban figyelek sem veszem észre hamarabb, hogy mi felé közeledünk. Kezelni kellene megtanulnom. És nem ártana tudni dönteni és nem mindent megkérdőjelezni.
Kicsit kinyílt most a szemem, sokat nézegetek más fiúkat és nagyon érdekel, mit gondolnak rólam. Ez is természetes, vannak ilyen időszakok, csak nem akarom, hogy bárki közénk álljon, ugyanakkor meg mégiscsak kíváncsi vagyok. Erősnek kell maradnom és akkor túl leszünk rajta. Ő segít, támogat, szeret, mindent megad, amit csak tud. Ennek elégnek kell lennie.
Ha meg mégsem, nem fogok félni szakítani, ezt megígértem neki és magamnak is. De szeretem őt, ő is engem és akarjuk, hogy ez működjön. Szóval minden rendben lesz. Egyre nyugodtabb vagyok. Nem kiabálom el, eddig mindig, amikor ezt mondtam, másnapra újra összezuhantam, szóval mindent csak szép lazán, nyugodtan, meg kell adnom mindennek a maga idejét.
Minden rendben lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése