Darabokra hullunk

Anya és én lassan, de biztosan elérjük a tűréshatárunk csúcsát. Már biztosan költözünk. Valószínűleg megvárjuk az érettségimet és utána. Ha minden igaz, válás is lesz. De ezt apa nem tudja. Nem tudhatja. A szülei pedig főleg nem. A gyógyszereitől már emlékezetkiesései vannak. Lop. Hazudik. Hülyének néz. Meg sem hallja, amit mondanak neki. Már nem próbálom elmagyarázni, milyen. Ezt csak anyu és én tudhatjuk, senki más. Éppen ezért nem is törhet felettünk pálcát senki. Ó, pedig hányan lesznek...