Be fogok golyózni

Rémképzeteim vannak. Rettegek a sötétben. Csontroppanásokat képzelek, látom, ahogy vér folyik. Lépteket hallok, pedig nincs a közelemben senki. Tudom, hogy mik azok a gondolatok, amiktől a hideg is kiráz, éppen ezért mégis végigvezetem őket a fejemben. Elképzelem, milyen lehet meghalni, vagy ölni, még ha csak véletlenül is - emgijeszt, hogy ilyenek jutnak eszembe. Dúl bennem a harag és a gyűlölet. Mindig azt hittem, hogy én egy nagyon erős lány vagyok. Mostanra eljutottam odáig, hogy azt is el tudom képzelni, hogy egy nap a világ összes terhe a vállamra szakad, sőt, már néha most is azt érzem. Pedig nem. Mindenem megvan. Mindent megkaptam, amire valaha is szükségem volt. Most már a szerelmet és a boldogságot is. Mégis olyan, mintha Rajta kívül semmim sem lenne. A leglehetetlenebb pillanatokban jön rám a sírhatnék: amikor valami teljesen másról beszélek, közösségben vagyok, vagy nyugalomban, egyedül. Akkor sosem, amikor lehetőségem is lenne rá. Megfulladok. Érzem, ahogy szépen lassan az itthon terhei a nyakam köré fonódnak. Súly nehezedik rám és a föld alá nyom. Nagy szavakat használok; régen, ha valakinél ezt olvastam volna, kinevettem volna. Erre itt tartok én is. Engedtem, hogy a saját problémáim elhatalmasodjanak fölöttem. Nem tudok tőlük szabadulni. Meg fogok őrülni, ha sokáig itt kell még maradnom.