2013. július 25., csütörtök

Élem az életem.

Az életem tőmondatokban:

  1. Elköltöztem.
  2. A nyáron egyedül vagyok a lakásban.
  3. Fogytam 11 kilót.
  4. Rendszeresen futok.
  5. Jól megvagyok a barátommal.
  6. Egy cipőboltban dolgozom, részmunkaidőben.
  7. Nincs pénzem.
Elsőre ennyi jutott eszembe.
Alapvetően nincsen semmi problémám. Mármint, csak átlagos és megszokott dolgok. Talán ezért is vettem megint elő ezt a szeretem-nemszeretem a barátomat dolgot, holott az ég világon semmi baj nincs. Volt időm gondolkozni, eszembe jutott, hogy lehet, ki kéne próbálnom mással, vagy hogy már nem is vagyunk ugyan olyanok, mint régebben, és ez annyiban igaz, hogy kicsit nyugdíjasok lettünk, de tényleg szeretjük egymást és jó minden. Na, mindegy is, nem akarok ezzel túl sokat foglalkozni, elég volt a drámából két évvel ezelőtt bőven, majd úgy lesz, ahogy lenni kell. :)
Kicsit depis lettem most. Nyári depi. Na ilyenem sem volt még. Már rég nem voltam otthon, most megyek haza először, amióta dolgozom, szóval már nagyon várom. Pihenés végre.
Nem is tudom, miért írtam most erről bejegyzést. De jól esett.
:)

Nincsenek megjegyzések: