Az agyalás mestere vagyok.

Annyira véresen komolyan veszek mindent. Egyszerűen képtelen vagyok lazítani, kikapcsolni az agyamat és csak arra koncentrálni, ami igazán fontos. Mármint, nem azt mondom, hogy a párkapcsolatom nem fontos, de megint olyan dolgokra feszülök rá, amik még messze vannak és előbb odáig kellene eljutni, nem előre félni. Persze, most kicsit aggódom a jövőnkért, talán most máshogy látom a barátomat, mint az elmúlt időszakban és ez ijesztő, de nem feltétlen jelent rosszat. Most neki lenne szüksége az én segítségemre, erre én kezdek a nyár közepén befordulni meg sírósba átmenni. Össze kell szednem magam. Bár tudnám, miért tud ennyire eluralkodni rajtam a hiszti. Nyilván mert hagyom, de azon túl...?