Megkérdeztem,

mit csinálna, ha tegyük fel, szakítunk, de később, úgy 7 évvel megkeresném újra, hogy folytathassuk a kapcsolatunkat. Azt mondta, elhajtana.
Furcsamód megkönnyebbültem. Én valójában örülök annak, hogy nem ragaszkodik hozzám feltétel nélkül, hogy nem tesz meggondolatlan bejelentéseket a jövőnkkel kapcsolatban. Örülök, hogy ha butaságot csinálok, rám szól, vagy ha például nem voltam vele fair, azt adja nekem, amit megérdemlek. Nem akarom, hogy bárki meghasonuljon miattam/előttem, mindenki maradjon saját maga és nyugodt szívvel mondja az arcomba azt, ami a szívét nyomja. Csak keményen; ebben a világban ez a legegyenesebb út.
Edzem magam, próbálok erős lenni - és őt is azzá tenni. Szeretném, ha ő is és én is kicsit gyakorlatiasabbak és erősebbek lennénk, márpedig jó hatással vagyunk egymásra - szerintem. Egy párkapcsolat fontos eleme az egyének jellemi fejlődése is és azt hiszem, nekünk sikerül. Csak ne változzon egyelőre semmi. Jól érzem magam, még ha napi háromszor meg is kérdezem tőle, hogy nem tart-e kövérnek, vagy megbeszéljük a görcseimet, esetleg végig kell hallgatnom egy újabb autótípus előnyeit és hátrányait.
Szerencsére ugyanolyanok vagyunk: mindent kimondunk.
És ez engem elmondhatatlanul boldoggá tesz.