2011. szeptember 25., vasárnap

Ma olyan voltam,

mint az apám.
Rettegve reménykedem abban, hogy ez nem jelenti egyben azt, hogy ugyanolyan is leszek.
Néha úgy reagálok dolgokra, mint ő és észre sem veszem. Apróságokon kiakadok, felfújok dolgokat, pedig ez eddig rám egyáltalán nem volt jellemző.
Remélem ez csak annak a jele, hogy tényleg kezdek besokallni itthon. Hogy tényleg elegem van ebből az egész cirkuszból és így védekezem.
Ha nem, inkább főbe lövöm magam, minthogy ugyanolyan legyek.

Nincsenek megjegyzések: