Látom,

más párok milyenek. A legegyszerűbben a bonyolult szóval tudnám összefoglalni a kapcsolatukat. Kérdések, kétkedés, féltékenység, bizonytalanság. Hiába a szerelem, a legtöbbször az sem elég. Ha nem tudják kimondani azt, amit éreznek, azt, amire szükségük van, hát persze, hogy a félreértések száma egyre csak nő és hatványozódik. Meg kell tudni fogalmazni azt, amit érzünk és meg kell tudni hallgatni a másikat is. A kapcsolatok nem működnek maguktól, működtetni kell őket és ebben nem a Sex és New York párkapcsolatai tanácsai fognak segíteni! Felesleges megpróbálni kisakkozni azt, hogy a párok hogyan működhetnek együtt minél jobban minél kevesebb kommunikációval. Ha egyszer elkezdesz beszélni, a többi már jön magától. Nem olyan nehéz az... Sőt, egyszerűbb!
Azt hiszem.

Enyhén szólva becsiccsentett :)

"Szerelmes vagyok beléd és ha összetöröd a szívem, nekem végem!"

Ültem

a Hervisben: anya éppen próbált, én pedig az egyik tükör előtt ültem. Szemeztem a tükörképemmel.
A kócos szőke még rendben van, a pisze orrom is, viszont ahogy mentem lejjebb, újra elkapott a régi érzés. Széles vállak, vastag karok, nagy mellek, nagy has, keskeny csípő, vastag combok, túlságosan is izmos vádli és lúdtalp.
Gyűlölöm magam.
Rég éreztem, de most olyan, mintha soha nem is múlt volna el...

Olyannyira szerelmes vagyok,

hogy azt elmondani nem lehet.

Két hét várakozás után

bizony belefásulok egy kicsit a távkapcsolatba.
Kicsit.
Kicsit nagyon.

Apa

Az apám értelmi szintje éppen egy zokniéval egyenlő. Olyan, mint egy kisgyerek: nem tud viselkedni, folyton kérdezget, összekeveri a sót a cukorral, hisztizik, ha egyedül marad itthon, lop, hazudik, nem dolgozik, nem keres pénzt és amikor eltűnik, nem tudom eldönteni, hogy bújócskázik-e az utcánkban, vagy lelépett piálni.
Az a nagy helyzet, hogy én és anya neveljük tulajdonképpen apát. Akinek négy évvel ezelőtt még semmi baja nem volt és akinek a családfő szerepét kéne betöltenie.
És mennyien vannak még ilyenek a környezetemben...!
A férfiaknak ilyen hamar lejár a szavatossági idejük?

Bonobo - Nightlife (Feat. Bajka)

A második legnagyobb problémám

Sohasem voltam az a vékony fajta. Szerettem a hasamat, de egészen két évvel ezelőttig nem voltak ezzel nagy problémák.
Sok minden történt, én pedig nem figyeltem. 20 kiló felesleg volt rajtam az egészségeshez képest. Borzalmasan néztem ki, arról nem is beszélve, hogy bekerültem az ördögi körbe: szomorú voltam, amiért így nézek ki, akkor pedig ettem.
Tavaly ilyenkor jött a nagy elhatározás, nagyon le akartam fogyni. Borzasztó nehéz volt és rengeteget szenvedtem, de boldogabb sem voltam még soha, mint abban a pár hónapban. 12 kilót leadtam nyárig. Rengeteget futottam és bicikliztem, izmosabb lettem még annál is, amilyen voltam. A legbüszkébb a lábamra voltam és annak ellenére, hogy a hasam még mindig nem volt lapos, sőt, egyáltalán nem voltam még vékonynak mondható, szépnek éreztem magam.
Kisebb-nagyobb megszakításokkal tartottam a súlyom, néha picit alá mentem, néha picit fölé, de mindig összeszedtem magam.
Amióta boldog vagyok, felszedtem három kilót és nagyon megéreztem. Tegnap elmentem futni és ugyanolyan jól bírtam, mint régebben, de éreztem, hogy több terhet cipelek, mint az elmúlt évben bármikor máskor.
Csütörtökön vásárolni megyünk, addigra két kilótól meg kell szabadulnom. Figyelnem kellett volna, kicsit későn vettem észre, merre is tartok. Az elkövetkezendő négy estém edzéssel fog telni, az már biztos! Jövő héten pedig amúgy is megyek Hozzá, szeretnék most az eddigiekhez képest jobban kinézni, bármennyire is kardoskodik ellene... Azt hiszem, a jövő hétvégén nagy lépést fogunk megtenni. :)

Nem tudom

megmagyarázni, miért, de ma csak arra tudtam gondolni, hogy engem mennyire tarthatnak ostobának mások. Rettentő kritikus tudok lenni másokkal szemben, én viszont sosem figyelek arra, hogyan viselkedem, ez pedig nem éppen a legszimpatikusabb kombináció.
Jellemhibák, mindenhol.

Egy kicsit

többen mondták, hogy ők mások, mint a többiek, hogy számíthatok rájuk, mint ahogy azt megérdemeltem volna és lényegesen több embernek sikerült ennek az ellenkezőjét bebizonyítania, mint amennyit a gyomrom még elvisel.

Nem tudom.

Nem tudom, ki vagyok, mit akarok, honnan jövök és merre tartok. Még mindig sokat őrlődöm azon, hogy tényleg működni fog-e ez az egész. Hullámzom.
Sok időt töltünk együtt, utána két hétig nem is látom. Folyton kételkedem az ő és az én érzéseimben, pedig nem kéne, minden teljesen nyilvánvaló: szeretjük egymást. Olyan borzasztó hisztisnek érzem magam, legfőképpen azért, mert nincs rá okom, de világ életemben rettegtem attól, hogy hibákat követek el. Belecsöppentem egy olyan dologba, amiről eddig még csak mesékből hallottam, nem értettem, most pedig minden a feje tetejére állt és igazából fogalmam sincs, hányadán állok saját magammal. Szeretem, hihetetlenül szeretem, minden ügyes-bajos dolgával, okoskodó megjegyzésével vagy hülye viccével együtt, mert jó ember, mert jó a szíve, mert helyén van az esze, mert jó a humora, mert szeret engem, tiszta szívvel és sorolhatnám még. Miért gondolkodom?
Képes vagyok életem minden pillanatát addig elemezni, amíg nem találok benne valami hibát. Hogy lehetek ennyire bolond? Mi elől menekülök? Önmagam elől? Mégis mitől félek? Bántódásom nem eshet! Defektes vagyok, képtelen vagyok szeretni és bízni, a kettő egyszerre pedig végkép nem megy.
Ő életem legjobb döntése. Miért nem akarom elhinni?


Athelete - Love come rescue

Nekem a távkapcsolattal az a legnagyobb problémám,

hogy elszokom attól, hogy ő van nekem. Nem csak fizikailag. Két hete nem láttam, és már olyan, mintha nem is lennénk együtt. Olyan, mintha nem is lenne senkim, hiába beszélgetünk órák hosszat. És ha újra találkozunk, szinte előről kezdünk mindent. Gyorsan haladunk, gyorsabban is, mint az átlagpárok, de azért zavar.
Hiányzik.

Az érzelmi intelligenciám

egy tuskóéval egyenlő.

Kele - Everything you wanted

Önzetlenség

Anya szerint én ésszel lettem szerelmes. Megvártam a megfelelő személyt, aki tudom, hogy vigyáz rám és nem fog bántani és akivel biztonságban érzem magam. A megfelelő személybe szerettem bele. Így, kimondva kicsit olyan, mintha nem is az érzések irányítottak volna, pedig tudom, hogy szerelmes vagyok; méghozzá fülig.
Túl nagy önzetlenség olyat választani, aki megérdemli? A szerelem csak akkor szerelem, ha szenvedés okoz? Ha pusztít? Dehogy! Mégis, a legtöbben körülöttem így választanak párt. Állatias gyötrődés, ennyiben tudnám összefoglalni azt, amit ők csinálnak. Olyannal együtt lenni, aki megcsal, átver és kihasznál, nem helyes.
Miért hiszik azt a lányok, hogy ha játsszák a megértőt és az elnézőt, beléjük fognak szeretni? Ha pedig mégis? A fiúk épp ezért nem fognak megváltozni!
Vagy én vagyok az ostoba?

Furcsa

Néha még mindig megijedek azoktól a szavaktól, amiket kimondok. Tudom, hogy mindennél jobban szeret, mégis két pillanat alatt elhinném, ha azt mondaná, nem kellek neki.


Fink - Little blue mailbox