kicsit jobban lettem, egész összeszedtem magam. Elkezdődött a suli, csak mennek a napok, nem is gondolok semmire és senkire, de tegnap kicsit megint megzuhantam. Megzuhantunk.
Mostanában nagyon figyelem, hogy más fiúk hogy néznek rám, tetszenék-e másnak és kicsit kétségbe ejt, hogy nyitok mások felé. Tudom, tudom, egy kis flört nem a világ vége, de perpillanat eléggé instabil vagyok és semmi szükségem arra, hogy más bekavarjon. Mások olyan lazán tudják venni ezeket a dolgokat, én miért vagyok ilyen görcsös? Bár, lehet, hogy ha nem venném ilyen komolyan, már feladtam volna, pedig tudom, hogy nem szabad feladnom.
Tegnap voltunk két és fél évesek.
Néha az jut eszembe, hogy "csak" ennyi lesz az életem? Megtaláltam őt és ennyi? Nem mintha ez nem lenne elég, csak olyan jó lenne kipróbálni magam még és most, hogy bizonytalan vagyok Velünk és a jövővel kapcsolatban, kicsit erősödik bennem a kíváncsiság.
Megijeszt, hogy kicsit másképp nézek rá, másképp látom magunkat. Persze, ez is előfordul, változunk, változnak az érzéseink, a jövőképünk, csak nehezen találok vissza Hozzánk. Az önfeledt, gondtalan Hozzánk.
Nem akarok szakítani, de nem akarom elnyomni az érzéseimet. Nem tudom, ez mennyire normális, meddig lehet csinálni. Másokhoz méregetem magam és mostanában mindenki 3-4 év után szakít. Mintha elhinném, hogy velünk is ez lesz és csak gyorsan túl akarok lenni rajta, pedig tudom, hogy hibát követnék el.
Vagymittudomén. Megint nem tudok semmit. Egyik percben ez, másikban az.
Pedig nagyon szeretem őt, csak annyi felé mehetünk még és rettenetesen félek attól, hogy az élet választ majd szét bennünket. Mintha minden törvényszerű lenne.
Nehéznehéznehéz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése