Féltem tőle, hát hogy a fenébe ne féltem volna! Azt hittem, majd idegesíteni fog, vagy én őt, vagy összeveszünk és nem tudjuk kezelni... Ez az egyetlen nyaralása az évben, nem akartam tönkretenni...
A hatodik nap környékén elmentünk sétálni kicsit. Otthagytuk a táborozókat, akik épp a vacsorát csinálták és kiültünk a gátra. Sokat beszélt, nagyon sokat. Mesélt, csak mesélt, hogy hányszor elrontott dolgokat és még többet arról, hányszor verték át őt. Hallgattam, bólogattam, együtt éreztem, felháborodtam, értetlenkedtem.
Persze a mi kapcsolatunk is szóba került. Sohasem tartoztam a kertelős típusok közé, én egyszerűen kimondom, amit ki akarok mondani. Nem akartam, hogy készpénznek vegyen mindent. Egyértelmű, hogy szeretem őt, jobban, mint eddig bárki mást a világon, de nem akarom fenntartani azt az illúziót, hogy - hiába érzem úgy - ez örökké fog tartani. Az esély és a lehetőség természetesen megvan rá, nem vetem el és nagyon is úgy néz ki, hogy nagyon jól egymásra találtunk, de ki tudja...
Mondta, hogy fél. Fél attól, hogy majd jön egy srác, aki helyesebb mint ő, szélesebbek a vállai és jobb a humora. Hiába mondtam neki, hogy ettől aztán nem kell tartania, nem hitte el. Én sem nagyon tudom elhinni, hogy hogyha jönne egy szép, szeplős, vörös hajú lány, széles mosollyal és incselkedő humorral, nem lépne le vele. Ez így van rendjén. Egy normális ember tudja, hogy mindig lesz olyan ember, aki jobb nála és aki jobban illene ahhoz, akivel egy párt alkot.
Mondta, hogy fél. Fél attól, hogy majd jön egy srác, aki helyesebb mint ő, szélesebbek a vállai és jobb a humora. Hiába mondtam neki, hogy ettől aztán nem kell tartania, nem hitte el. Én sem nagyon tudom elhinni, hogy hogyha jönne egy szép, szeplős, vörös hajú lány, széles mosollyal és incselkedő humorral, nem lépne le vele. Ez így van rendjén. Egy normális ember tudja, hogy mindig lesz olyan ember, aki jobb nála és aki jobban illene ahhoz, akivel egy párt alkot.
Aztán több eshetőség is szóba került - pontosabban én kotyogtam mindenfélét. Olyanokat, hogy szeretnék még több mindent kipróbálni, szeretnék több fiúval (esetleg akár lánnyal is) együtt lenni, tapasztalatot szerezni, elutazni, egy évet Angliában tölteni... Élni! Olyan ostobán hangzik, hogy még fél éve sem vagyunk együtt, de már azt latolgatom, hogy évek múlva mi állhat kettőnk közé...de valahogy kikívánkozott. Ki akartam mondani, hogy ne csak a fejemben legyenek ilyen gondolatok. Félek tőlük és azt akartam, hogy ezt ő is tudja.
Beültünk a sátorba. Csókolózni kezdtünk, jól összebújtunk. A mellkasomra dőlt, szorosan öleltem. Azt mondta, nem akar elveszíteni. Azt mondta, nem élné túl, ha elhagynám. Suttogtam. Megkértem arra, hogy ígérje meg, ha egyszer mi már nem leszünk együtt, akkor is megpróbálja tartani magát, tovább lépni, ugyanúgy, ahogy ezt nekem is meg kellene tennem ebben az esetben.
Könnyek folytak a szeméből. Minél szorosabban öleltem, annál több. Csendesen sírdogált, azt mondta, nem akarja, hogy valaha is elmenjek. Hogy szeret.
Visszatartottam a sírást, arra a hétre már jutott egy. Öleltem, beszéltem, csókoltam. Életemben nem éreztem még akkora szeretetet és kötődést senki iránt. Ő az enyém, én az övé.
Ha lesz olyan idő, amikor már nem fogom őt szeretni, remélem, vissza fogom olvasni ezt. Remélem, emlékezni fogok, mennyire szerettem is őt, mennyire odaadtam magam neki. Remélem, eljut majd az agyamig, hogy soha többé nem lesz még egy olyan ember, akit ennél jobban tudnék szeretni és aki ennél jobban tudna engem szeretni. Bármeddig is tart a jelen. Remélem, ennek sohasem lesz vége. Én nem fogom engedni.
Most már én sem tartom vissza a sírást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése