Szép szó, dicséret, bók, úgy érzem, az önbizalmamat soha többé nem fogom tudni teljesre felépíteni. Vagy még mindig változnom kéne, vagy olyan mélyen elültetett bennem valaki egy magot, ami azóta is hajt, virágzik, hogy azt onnan már kiirtani nem lehet. Borzasztó érzés. Valami bekattan és csak hajtogatom, ki miben jobb, ki miért szebb és a legrosszabb, hogy azt keresem ezekben az emberekben, ami engem pótolhat: humort, bájt, őszinteséget...
Senki sem pótolhatatlan, nekem mégis az az érzés kell. És ahelyett, hogy megpróbálnám elhinni, hogy igenis fontos vagyok, hogy a sok hülyeségem ellenére igenis kellek, csak azt hajtogatom, mennyire felesleges is minden próbálkozás arra, hogy tökéletes legyek. Hogy nyomot hagyjak az emberekben. Mert úgysem.
1 megjegyzés:
igenis fontos vagy, igenis nyomot hagysz az emberekben.
nekem egyik kedvenc József Attila idézetem:
Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szemébõl mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.
Szeresd meg magadat Mellette! :)
Megjegyzés küldése