Le kell fogynom, különben soha nem lehetek boldog, élhetetlen életem lesz, magányos leszek és elégedetlen. Ki kell mennem külföldre, mert Magyarország szar, a helyzete kilátástalan, eleve hülye vagyok, hogy nem Bécsbe megyek egyetemre, úgyis meg fogom utálni ezt az országot és az itteni embereket. Ne kössem le magam egy fiú mellett, hisz fiatal vagyok, ne szóljak vissza senkinek és ne idegesítsem magam mások butaságán, mert nem érdemes, csak engedjek el mindent a fülem mellett. Ne fessem a körmöm, tanuljak meg rendesen angolul, próbáljak meg kedvesebb lenni apával és rakjak rendet a szobámban.
Még valami?
Megértettem, igyekszem, köszönöm a jó tanácsokat és most örülnék, ha mindenki magával foglalkozna.
2012. június 25., hétfő
2012. június 14., csütörtök
Egész érdekes,
hogy mennyire semlegesen érintenek a most történő változások. Vagyis, számomra normális, de ahogy elnézem az osztálytársaimat, nehezen szakadnak el a jelenlegi közegüktől. Én már alig várom! Annyit készültem erre, fura is lenne, ha még lennének dolgok, amik meglepnek, csak kicsit sajnálom, hogy az utolsó éveim ilyen rosszul sikerültek itthon. Hozzásegítettek engem ahhoz, aki most vagyok, sok dologért hálás is vagyok persze, de szebb is lehetne a búcsú.
Nem vagyok normális. Van egy dobozom az egyik szekrényemben, ahová már a költözéses cuccaimat gyűjtöm. Falióra, amit nemrég vettem, vadi új konyharuhák, törülközők, duplafalú bögre, képkeret, ilyesmik. Erre legalább készülhetek. Sajnos mást nem tudok előre. Nem tudom, mi legyek, nem akarok tanulni, pedig az egyetem miatt költözök el elsősorban. Nem tudom, hol éljek, nem tudom, hol akarok élni. Tényleg nem a legjobb hely Magyarország, de szeretek itt lenni, maximum Anglia érdekelne, de ott meg keveset süt a nap, az meg nekem nem való. Az a munkaterület, ahová én készülök, nem éppen jól fizető. Mi lesz majd az álmaimmal? Nem tudom. Nyilván senki sem tudja, de ez engem zavar. Ő sem tart normálisnak és én is tudom, hogy nem vagyok az. Mindent meg akarok tervezni, lépésről lépésre, csak éppen azt nem, ami fontos lenne. Itt van például az érettségi. Sosem tanultam, én mindig csak a hallott dolgokat jegyeztem meg és abból éltem. Most meg...? A felénél sem vagyok, nem tudok semmit és egy hét múlva szóbeli. Mondjuk, már csak az elért eredményeket kell megtartanom valahogy. Ha elérem a szóbeliken elérhető pontok felét, vagy egy kicsit többet, 60-70% körül leszek mindenből. Angol emeltből kicsit rosszabb, az sajnos nem sikerült, német középből meg 80-90% között leszek, ami jó.
Jó lesz végre kicsit rendbe szednem a külsőmet is, ez is jócskán befolyásolja a közérzetemet. Ha már gazdag nem leszek, legalább szép legyek, nemde?
Jó ég, annyi minden vár rám, én meg csak a kicsinyes tervezgetéseimmel vagyok elfoglalva! Kicsit rugalmasabbnak és határozottabbnak kéne lennem, így el fog menni mellettem az Élet. Hamarosan 19 vagyok, ideje felépíteni azt a bizonyos saját egzisztenciát. Jó úton haladok.
Na jó, jöjjön IV. Béla meg a tatárok, sok dolgom van még, nem kellene leégnem. Égtem eleget 8 év alatt.
Gyűlölöm azt az iskolát. Még jó, hogy már csak háromszor kell odamennem, ugyanennyiszer felvennem az egyenruhát és találkozni az osztályommal és a tanáraimmal. Utána pedig viszlát!
Jó érzés függetlenedni.

2012. június 13., szerda
Hogy hogy vagyok?
Elég retekül, de csak az érettségi miatt. Nagyon elhanyagoltam a blogot... Igazából ez olyan, mint a félig hívő embernek az Isten: csak akkor kell igazán, amikor nagy baj van.
Apa nem iszik, sokkal jobban van ő is és vagyunk mi is. Még mindig nem fényes a kapcsolatunk, nem beszélgetünk, de legalább nincs bennem mindig az a görcs, mint még tavaly. Anyával kicsit eltávolodtunk egymástól. Most, hogy már nincs ez a nagy tragédia kettőnk életében, nincs mi összetartson bennünket az átlagos anya-lánya civakodásokon kívül. Nem rég még voltak óriási veszekedések, nem egyszer undorítóan viselkedett velem, volt, hogy már Ő vette kézbe a dolgokat, mert nem bírtunk egymással. De mostanra már vége lett, a megoldás az volt, hogy nem mondok el neki mindet. Nem baj, sőt, ez teljesen normális. Annál könnyebben szakadok el, már különben is ideje volt kicsit saját magammal törődnöm. Kicsit nem találom a helyemet a világban nélküle, mondhatni, döntésképtelen vagyok. De önállósodom.
Vele is minden rendben. Már nincs sok hátra, hamarosan én is Pesten fogok élni és végre a közelében lehetek. Nem mondom, hogy akkor tökéletes lesz az életünk, mert gondolom így is lesznek meredek helyzetek, de szeretnék már ott tartani. Várom nagyon!
Időközben szereztem állást, február óta dolgozom. A Fertő tónál, mivelhogy itt élek mellette, szerzett nekem az unokatesóm egy büfés állást. Nagyon szeretem, annak ellenére, hogy nem kapok olyan jó fizetést; csak akkor vagyok bajban, ha a munkatársnőm a közelemben van. Ki nem állhatom. A tipikus hisztikirálynő, csak az a baj, hogy olyan kapcsolat által került oda, amire a főnökömnek szüksége van és nem akar civakodást. Helyette most sikerült velem összeveszniük. Körülbelül egy hete lovagolok a témán, ideje lenne elengednem, ők ilyenek és én is hibáztam, csacsi módon megbíztam bennük, pedig nem kellett volna. Úgy kezeltek, mint egy bizalmas barátot, aztán én estem seggre. Az érettségi miatt szeretnék elkérezkedni erről a hétvégéről is, mert hogy múlt hét vasárnap is közbejött valami, ezért is vesztünk össze, kíváncsi vagyok, mennyire lesznek kiakadva. Kár, hogy nagyon szükségem van a pénzre, különben lehet, nem hunyászkodnék meg ennyire...
A legnagyobb bajom máig is a fogyás. Elképesztő nagyra nőttem és vagy fél év óta először most álltam újra mérlegre. 160 cenithez több, mint 80 kiló. Még ha a melleimre fogom is sok! Szeretném végre letudni ezt a fránya érettségit, ha már így is elrontottam, meg főleg! Igazából annyira nem érdekel, csak azt hittem, több eszem van ennél. Sosem tanultam, nem tudom, mit vártam, csak mégis... Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy még a tételtanulással sem fogok végezni...
Lényeg a lényeg, bringázni és futni akarok, mihelyst lesz időm, amit beoszthatok. Már túl vagyok a nyavalygáson, a hisztin, az önostorozáson, csak cselekednem kell. Mindig ezt mondom, de most már tényleg!
Egyedül az zavar, ahogy a szüleim ehhez a témához állnak. Minden nap megjegyzik, hogy kövér vagyok és hogy fogyjak le. Valahol dac is van bennem. Mindig azt csináltam, amit elvártak tőlem, egy skatulyában nőttem fel. Szeretném, ha elfogadnának olyannak, amilyen vagyok, mert igazából nincs sok baj velem. Attól, hogy ők "Annyira szeretnék, ha vékony lennék", az nem azt jelenti, hogy csak úgy vagyok jó és csak úgy lehetek boldog. Az más kérdés, hogy én sem érzem így magam jól a bőrömben, de nem mondanám, hogy boldogtalan vagyok. Mert nem vagyok az.
:)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)