Most,

hogy nekem is van életem, lényegesen könnyebb eldönteni, kik is azok az emberek, akiket megéri beengedni. Most döbbenek csak rá, milyen is az, amikor történik velem valami olyan, amit nem szívesen mondanék el akárkinek, annyira magánjellegű. Közel tartottam magamhoz sok embert, pedig a felére sem volt szükségem. Még szerencse, hogy az igazán fontosakat még időben felismertem.

Rengeteget okoskodik!

De ha tökéletes lenne, unalmas lenne.

Most elmondom, én hogy látom magam:

Fink - If only


Ha akarom szép, ha akarom, csúnya. Ha akarom okos, ha akarom ostoba. Ha akarom kedves, ha akarom rosszindulatú. Ha akarom, minden, ha akarom, semmi.
Van egy kéreg körülöttem. Egy vastag, áthatolhatatlan páncél. Nem tudom, miért, nincs igazán oka. Sosem bántott annyira még senki, hogy szükségét érezzem annak, hogy távol tartsak magamtól bárkit is, mégis az egész világot kizárom. Erős vagyok, kívülről, hihetetlenül erős és önfejű.
Belül viszont egy nagy, forró massza vagyok. Kétségek és bizonytalanság.
Borzasztó fárasztó, mire eljutok odáig, hogy megnyíljak valakinek, de akinek már sikerült, azt eddig még soha nem sikerült újra kizárnom.

Ültünk a buszon, már hazafelé tartottunk. Kicsit kótyagos volt a sörtől, én mégis úgy féltettem őt, mintha halálos beteg lenne. Minden mozdulatát figyeltem és úgy szorítottam a kezét, hogy az majdnem ellilult.
Nem tudom, miért féltem őt beengedni, hiszen nem leszek attól kevesebb, hogy merek szeretni, mégis olyan, mintha meghasonulnék. Ott, a koszos buszon, hajnali háromkor, zajongó emberek között jöttem rá, mennyire szerelmes vagyok. Rám nézett, megcsókolt, hosszan és azt mondta, szeret. Annyi mindent tudtam volna mondani...
Bejutott. A massza háborgott, a kéreg majdnem szétrobbant. Csak annyit tudtam mondani, hogy én is szeretem, ismét megcsókoltam és a homlokom a homlokához szorítottam.
Aztán belül minden megnyugodott.

Hogy lehetséges az, hogy én kellek bárkinek is?

Hiába minden.

Szép szó, dicséret, bók, úgy érzem, az önbizalmamat soha többé nem fogom tudni teljesre felépíteni. Vagy még mindig változnom kéne, vagy olyan mélyen elültetett bennem valaki egy magot, ami azóta is hajt, virágzik, hogy azt onnan már kiirtani nem lehet. Borzasztó érzés. Valami bekattan és csak hajtogatom, ki miben jobb, ki miért szebb és a legrosszabb, hogy azt keresem ezekben az emberekben, ami engem pótolhat: humort, bájt, őszinteséget...
Senki sem pótolhatatlan, nekem mégis az az érzés kell. És ahelyett, hogy megpróbálnám elhinni, hogy igenis fontos vagyok, hogy a sok hülyeségem ellenére igenis kellek, csak azt hajtogatom, mennyire felesleges is minden próbálkozás arra, hogy tökéletes legyek. Hogy nyomot hagyjak az emberekben. Mert úgysem.

Félek.

Olyan szinten tökéletes perpillanat az életem, hogy tuti meg fog halni valakim a közeljövőben.

Távkapcsolatom a gtalkon

én: imádlak!
Ő: ha tudnád, hogy én mennyire téged
igazából fogalmad sincs mennyire
milliomod részét vagy maximum felfogni képes
és ez nem azért van mert csekélyértelmű vagy
hanem mert ;)

satöbbi, satöbbi, satöbbi...

♥

I'm in Love

"Ezek mi vagyunk ám, remélem tudod!"

Ha éppen nem borulok ki:

én: Elhatároztam, hogy nem mondom túl sokszor, mert értékét veszti de szeretlek.
Ő: Ugyanezt határoztam el, de én is rettentően szeretlek.
én: Akkor mától csak szülinapkor meg karácsonykor!

Túl könnyen adom magam.

Ijesztő érzés. Tudom, hogy biztonságban vagyok és nem fog fájdalmat okozni, de olyan ez nekem, akinek mindig vasból volt a szíve, mintha elveszítettem volna önmagam. Többet mondok, mint kéne; nem akartam ennyire kimutatni, hogy igenis sebezhető vagyok.
Érzem, hogy szép lassan rájön, nem is érek annyit, mint amennyinek elsőre tűnik. Nem vagyok sem elég okos, sem elég talpraesett, sem pedig elég szép. Nem mintha így nem szeretne, mert igenis szeret, csak időközben kicsit kisebb lettem, mint amekkorának elsőre gondolt.
Tisztában vagyok azzal, hogy nem is igazán tudom, milyen ez az egész, hiszen életemben először érzek ilyet, de sikerült beleesnem abba a hibába, amibe sosem akartam: jobban megszerettem valakit, mint kellett volna. Vagy inkább túl hamar. Óriási lépésekben haladunk.
Most nagyon csúnyán besokalltam. Borzasztóan hiányzik.
Még sosem sírtam ennyire csendben...


Adele- Someone like you