Kapcsolat

Nagyon sokat tanultam az elmúlt fél évben.
Például, hogy nem lehet mindig minden fényes. Megesik, hogy egyszerűen minden idegesít: ahogy eszik, ahogy alszik, ahogy beszél, amit mond... Aztán egyszer csak jön egy pillanat, amikor kiborulsz, amikor rossz passzban vagy és igazából fogalmad sincs, mit kéne csinálnod, ő pedig segít, megölel, tanácsot ad és izgul érted. El sem tudom mondani, mekkora támogatást jelentett nekem Ő ebben a fél-egy évben. Nem érdekel, hogy okoskodik, hogy szeretkezik a kajával, vagy hogy random dolgokról beszél összefüggés nélkül. Szeret, tisztel és megvéd, megnevettet, ez pedig a legfontosabb.
A magyar tanárom mondta nem olyan régen, hogy hajlamosak vagyunk mi, emberek megfeledkezni a lényegről. Nagyon igaza van szerintem. Belekötünk a nemlétezőbe, kiprovokáljuk magunknak a rosszat, kitalálunk bajokat és teljesen elfelejtjük, valamikor miért is szerettük a másikat. Nem minden áron, de érdemes kitartani valaki mellett. Az összetartozás egy olyan formáját megélni, amiről kicsiként fogalmad sem volt, ami csak a tiétek, amiért dolgoznotok kell és nem csak úgy az öletekbe hullik, felülmúlhatatlan érzés.
Kell kompromisszumokat kötni, elnézni dolgokat és érthető, hogy van, amikor az embernek egyszerűen nem megy, de ilyenkor venni kell egy mély levegőt és lépni. Beszélni kell, mondani, ha valami bánt, bármilyen nehéz is. És csak olyannal szabad együtt lenni, aki őszinte.
Nem érdemes alap nélküli kapcsolatot kialakítani, legalábbis, ha hosszú távra tervezünk. A mi alapunk nem csak a szerelem, hanem az értékeink, a vágyaink is. Mi nagyon jó barátok is vagyunk, talán ezért is sikerült átvészelni ezt a rettenetes időszakot. Még fog jönni sok rossz, az is lehet, hogy valamikor majd végleg el fog törni minden és természetesen még mindig nem mondhatom, hogy a felesége leszek, de óriási hiba lenne egy ilyen embert hagyni kicsúszni a kezeim közül.
Holnap végre találkozunk. Ilyenkor mindig kicsit gyomoridegem van, félek a hétvégéktől, ugyanakkor alig várom már.
A szerelem változik, átalakul. Hiányoznak a régi szép idők, a bénázások, az egymás kerülgetése, de tudni kell látni a jövőben is az újat, az ismeretlent. Nem szabad engedni, hogy unalmassá váljon együtt lenni. Nem szabad lustának lenni. Tenni kell egy kapcsolatért.
Tenni kell értünk.

Az ember azt gondolná,

hogy ha már egyszer megcsinálta, ha már egyszer szenvedett érte és megkapta, amit akart, nem esik vissza még egyszer.
Elég volt ez a pár hét letargia, és kövérebb vagyok, mint valaha. Az előbb néztem bele a báli képeimbe, de gyorsan ki is léptem. Megint nem állok mérlegre, hogy ne keljen szembesülnöm a valósággal, de a csokit nem teszem le. Nem mozgok. Tavaly ilyenkor szép voltam. Most szörnyen érzem magam a bőrömben. Ráadásul ahogy elnézem Őt magam mellett... Egyszerűen el sem tudom képzelni, hogy mit keres ő még mindig itt...
Zseniális! Végre, amikor már kezdem jól érezni magam, valami más miatt aggódhatok.
Hogy nem vettem eddig észre, hogy nagyobb lettem, mint valaha? Nem gondoltam volna, hogy ennyire jogosan nyávogok a súlyom miatt... Kezdenem kell magammal valamit, ennek nem lesz jó vége...

Ideje hírt adni magamról

Nem mondom, hogy minden rendben és hogy összeszedtem magam, de alakulok. A szekrényt telepakoltam, aztán minden kiborult, de már egy ideje pakolgatom vissza a dolgaimat. Sokszor esek még mindig magamba, megingok, kattogok, de igyekszem. Már csak el kell költöznöm. Rendeződnek a soraim. Ideje változni.