Megint hisztizek,

De most máson.

Megint félni kezdtem, mindentől. Annak ellenére, hogy ennél jobb nem nagyon lehetne az életem, megint elkezdtem mindentől félni. Olyan apróságoktól kezdve, mint a sötét (de attól nagyon), olyan dolgokig, mint az emberek, a Föld sorsa vagy halál. Régóta nem agyaltam hosszan ezekről, most pedig a folyamatos rossz érzés kerülget. Nem történt semmi baj, semmi különös, mégis, rossz előérzetem van. Nem titkolom, abban hiszek, hogy ez a hosszas kizsákmányolás nem jár következmény nélkül, de nem hinném, hogy ennek jövő december 21-én lenne a napja. Az tovább fog tartani. Bár, ki tudja, volt már elég sok furcsa dolog a világon, ez miért ne lehetne igaz? A Titanicról is azt mondták, hogy elsüllyeszthetetlen...

Csak azt szerettem volna kiírni magamból, hogy nem lesz ennek jó vége. Elferdülünk, meghasonlunk, máshoz igazítjuk a saját értékrendünket. Az emberek kifordultak saját magukból és a körülöttük lévő világgal is ezt fogják tenni előbb-utóbb. Ez alól sajnos én sem vagyok kivétel. Egyre kevesebb a jó ember, az okos ember, a következetes, a gondolkodó ember. Gerjesztjük magunknak a problémákat, közben pedig olyan felesleges dolgok köré építjük az életünket, mint a háromszor becsomagolt bonbon, a falfesték, a pénz, a körömlakkok és a tömérdek mennyiségű felesleges ruha, szemét, papír, amit mostanában meg is eszünk, nem csak ezekkel csomagolunk. Szemetet csináltunk és azzá lettünk, kívül, belül, szívvel, lélekkel.
Most szívesebben lennék egy majom a fán több millió évvel ezelőttről. Vagy egy kezdetleges ember. Vele. Azt hiszem, a legtöbb problémám megszűnne. Csinálnánk jó sok kis majmot.

Félek ettől a világtól! Érzem, hogy össze fog omlani...