Kétségbeejtő,

amikor tudatosul benned, hogy az apád beteg. Hogy léteznek azok a szavak, hogy alkoholizmus, ideggyengeség, idegösszeroppanás, depresszió, mániás depresszió és skizofrénia. Hogy nem csak kívül fáj, amikor megüt.

Nehéz így egy szülőt szeretni, meg azokat a hozzátartozókat is, akik még ezek után is védik és bennünket hibáztatnak anyával. Nehéz kettőnknek, de mindig azt kell mondogatni magunkban, hogy neki nehezebb.

Az egyik felem gyűlöli, a másik még szereti. Tudom, hogy valaha jó ember volt és legbelül még mindig az ő kicsi lánya vagyok és így is anya jelenti számára az egész világot, csak azokat, akiket szeretünk, általában nem kínozzuk éjt nappallá téve. Igyekszünk nem megnehezíteni számukra azt, hogy tudjanak még szeretni és tisztelni, megbecsülni bennünket.

Igazságtalan az élet, mondhatom, de bizony kibaszottul...!