hogy végre találkoztam egy ugyanolyan lánnyal, mint én. Aki nem adja magát könnyen, aki többet vár, többet akar és gondolkozik, mielőtt cselekszik.
Most már nem tudom eldönteni, hogy azért ilyen-e, mert naiv, vagy már csak megszokásból nem adja magát könnyen. Csapong, hullámzik, mindig másba szerelmes, de szerintem ez nem ad arra okot, hogy eszetlen legyen. Folyton más szájában látom, kompromittáló képeket csinál magáról és ostobán viselkedik. Erről szól a kamaszkor? Hogyan legyünk minél feltűnőbbek? Nem eszünk, hogy sajnáljanak? Panaszkodunk, hogy a középpontban lehessünk?
Úgy tűnik, tényleg ez kell a népnek...
Mi ez?
Olyan prűdnek érzem magam, pedig tudom, hogy nem vagyok az! Vagy mit tudom én, a mai világban szerintem az én világnézetem enyhén szólva konzervatívnak számít.
Ilyennek kéne lennem nekem is? Drámázzak? Hisztizzek? Mondjak butaságokat? Meghasonulás nélkül már el sem kezdődhet az életem?
Nem tudom, hogy én vagyok-e rossz helyen, vagy csak egyszerűen a világ romlott el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése