hogy kibukok, hisztizek itt egy sort, de az csak üres locsogásnak fog tűnni, de én tényleg úgy érzem, hogy anyuék egy cseppet sem büszkék rám. Pedig valamennyire azért lehetnének, nem vagyok én egy félresikerült gyerek... Mintha mindenben csak a rosszat keresnék. Sosem jó az, amit csinálok, még akkor sem, ha az szükségszerű, vagy ők akarták. Bármiről legyen szó, a pénz sosem akadály, de ha rólam, máris megjelennek a határok. Megállás nélkül csak azt kapom a fejemhez, hogy lusta vagyok, pedig nem olyan könnyű suli mellett melót találni. Január óta adogatom/küldözgetem az önéletrajzomat, általában fel sem hívnak. Megfeszülök, hogy elérjem azt, amit ők akarnak, de fogalmam sincs hogy miért és minek. Úgysem lesz jó. Amíg nem azt csinálom, amit ők akarnak (tudjátok, Ausztria...), addig úgysem lesz jó semmi. Próbálom mondogatni magamnak, hogy nem vagyok hibás, hogy végül is jól tanulok, amire kérnek, azt mindig megteszem, megbízható vagyok és sosem hanyagolom el őket, de ezt ők észre sem veszik. Bár tudnám, akkor miért csinálom. Bár tudnám, miért fáj ez ennyire és miért érzem ettől magam olyan rohadtul üresnek. Anya folyton kiabál, engem hibáztat, amiért nem élvezi az életét, apa meg csak vég nélkül dirigál, de sosem dicsér. Kaptam ösztöndíjat. Kis összeg, de azért mégiscsak valami. Azt mondta, ez a pénz "lófasz". Pedig nem is azon van a hangsúly.
Bármit mondok nekik, úgyis az a vége, hogy ők megérdemelnek mindent, nekik mindenhez van joguk. Ha kiakadok, vagy ellentmondok, csak még inkább hajtják a magukét, hangosabban, keményebben, vagy azt vágják hozzám (főleg anya), hogy puhány vagyok, érzelgős, gyenge...
Istenem, addig tudnám sorolni... De csak még jobban fájna minden. Legalább tudom, hogy én mit nem fogok megtenni a gyerekemmel. Én támogatni fogom a gyerekemet, végig fogom hallgatni, nem fogom minden áron a saját véleményemet letolni a torkán. Nem fogom engedni, hogy lelkiismeret-furdalása legyen, amiért létezik. Az a legszomorúbb, hogy ők akartak belőlem diplomást csinálni. Akkor most miért én vagyok az, aki mindenért hibás...?
