de nehezen tudok koncentrálni, kicsit sok minden nyomja a pici szívemet.
Ez a kor, amiben most vagyok, arra való, hogy az ember rájöjjön, hol vannak a határai. Egy darabig tök jól bírtam mindennel: a családommal, a barátaimmal, a barátommal, mások véleményével. Aztán egy idő után annyira jól elbántam mindezzel, hogy az önkritikám elhalványult és csak úgy voltam a világban, bátran kritizálva másokat, de sosem néztem tükörbe. Nem hiába hullámok a blog címe, hiszen folyton ezt csinálom: hol nagyon fenn, hol nagyon lenn. Sosem tudok huzamosabb ideig szinten maradni.
Most sem.
Elég volt néhány meggondolatlan mondat, fecsegés, figyelmetlenség, máris megtaláltak a rossz vélemények. Elég volt egy rosszabb pillanat, rossz véleményekkel és összeestem legbelül. Eddig mindenben bíztam, most semmiben és senkiben. Elég volt az, hogy lebutázzanak páran, én pedig rögtön azt hiszem, hogy nem érek semmihez és ostoba vagyok. Mert mi van, ha tényleg? Eddig nem is gondoltam rá. Arra sem, hogy másoknak mi lehet rólam a véleménye. Nevetnek, mert harsány vagyok és laza. De ez van, akit idegesít. Én pedig mégis lenyomom a torkán? És csodálkozom, hogy sokszor érzem magam egyedül? Azt hittem, én talán különb vagyok, mert sok mindent végigcsináltam már ahhoz képest, ahány éves vagyok, de borzasztó szembesülni azzal, hogy lehet, hogy annak ellenére, hogy min mentem már keresztül, semmit sem tanultam belőle valójában. Elég egy sanda pillantás, és máris azt hiszem, hogy mindenki gyűlöl.
Minden előkerült. Az exmunkahelyem, hogy miért nem feleltem meg, miért küldtek el, amikor az a munka volt az életem fél éven keresztül. Az iskola, hogy lehet, nem is vagyok egyáltalán felsőoktatásba való és igaza van anyának: hagyjam az egészet, költözzek haza és menjek Ausztriába takarítónak. A külsőm, a belsőm, a gondolataim, a szavaim. Mintha nem is lennék egy teljes egész.
Remélem, ők is tévedhetnek. Nekik is lehet csak egyszerűen rossz napjuk, és remélem, nem gondolnák ezt, ha ismernének személyesen. Azt is remélem, hogy nem vagyok buta és képes vagyok talpon maradni. Remélem, egyszer jól fogok valamit csinálni.
Csak az a baj, hogy nem reménykedni kéne, hanem csinálni. Ha majd már mindent megpróbáltam szabadna csak reménykedni.
