Mostanában sosem írok, szemét, rendszertelen dög vagyok, de ezt le kell írnom.
Addig ebben az országban nem lesz előrelépés, amíg azért vonulnak fel emberek, hogy felelősségvállalás nélkül, ingyen kaphassanak meg bármit is. Másfél millió ember él mélyszegénységben ebben az országban, de a tanulás legyen csak ingyenes legalább 37 ezer embernek, bármilyen szerződés nélkül, persze. Ugyanakkor mocsok dolog alkotmányba foglalni; ha már kötelező aláírni a szerződést, legalább ígérjék meg - ha már olyan sok mindent meg tudtak ígérni -, hogy lesz is ennek értelme.
Húsz évvel a rendszerváltás után az állami segélyek nélkül a fél ország éhen halna. 3 millió dolgozó ember tartja el az országot, de mégsem az ő szájuk a legnagyobb. Itt nem azzal kell érvelni, hogy a jogba mi fér bele és mi nem, a jog nem ad megfelelő mércét. Inkább az a kérdés, hogy morálisan mi a megfelelő lépés? Ez már rég el lett baszva, értem én, de akkor csak vég nélkül mutogatunk egymásra, vagy végre történik is valami? Magyarország minden, csak nem sikersztori. Egy tagadhatatlanul balkáni nép, amely még azt is képtelen megtanulni, hogy a mozgólépcsőn jobbra állunk, mégis azt várja, hogy ripsz-ropsz, minden rendbe jöjjön. Veszekedni, kötekedni, sírni mindenki tud, de tenni már sokkal nehezebb. Megértem azt a félmillió embert, aki külföldre ment és azt a még egymilliót, aki később fog, én sem szívesen tartanék el egy halom nyugdíjast meg politikust.
Én maradni akarok, amíg csak bírok, de nem tűrök a végtelenségig. Nekem is csak egy életem van, bennem már nincs meg a tenni akarás, mint az előttem kettővel lévő nemzedékben. Nem vagyok naiv, senki sem az, nincs jó választás, nincs jó oldal és nincs olyan, hogy pártatlan, de azért nem sok kéne ahhoz, hogy ennél valamivel jobb legyen a helyzet, csak egy kis gondolkozás.
